Emléktábla került elhelyezésre a Távírda utcai Szent Flórián-szobornál az egykori tűzoltólaktanya épületének homlokzatán. A székesfehérvári tűzoltók 1885 és 1992 között szolgáltak a korábbi épületben, amely az ott töltött több mint 100 év után szűkösnek bizonyult. Nőtt az állomány létszáma és a tűzoltó járművek is bővültek, korszerűbben lettek. Az 1990-es években az akkori magasból mentő jármű már be sem fért a korábbi tűzoltó szertárba.
A márványtáblát Székesfehérvár önkormányzata helyezte el a tűzoltóság és a fehérvári Tűzoltó Egyesület kezdeményezésre. A szombaton megtartott ünnepségen ifj. Németi László tű százados, tűzmegelőzési osztályvezető adott rövid történeti áttekintést a korábbi tűzőrségről és Székesfehérvár tűzvédelméről, majd dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere mondott ünnepi beszédet. Dr. Cser-Palkovics András kiemelte, hogy Székesfehérvár önkormányzata a lehetőségekhez mérten a jövőben is megad minden támogatást a tűzoltóság részére, annak érdekében, hogy a tűzoltók az 1992-ben átadott Szent Flórián körúti laktanyában minél korszerűbb körülmények között, és a lehető legjobb eszközökkel végezhessék feladatukat. A régi idők hangulatát Németi László ny. tű. alezredes, egykori szolgálatparancsnok idézte fel, majd a rendezvény zárásaként Mihály János ny. tű. ezredes, a Fejér Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke mondott köszöntőt.
|