PANEL PROGRAM ADATLAPOK


KÖZÉRDEKŰ
 


KEDVEZMÉNY
Parancsnok

MOLNÁR ERIK tű. ezredes

  Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése 2007. november 29-ei ülésén egyhangúlag, határozatlan időre, 2007. december 1-jei hatállyal Molnár Erik tű. alezredest nevezte ki Székesfehérvár tűzoltóparancsnokának.


 Molnár Erik 1980-1984. között a székesfehérvári Jáky József Építőipari Szakközépiskola Magasépítő szakán szerzett érettségi bizonyítványt, majd tanulmányait a budapesti Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Tűzvédelmi szakán folytatta, ahol 1988-ban tűzvédelmi üzem mérnöki oklevelet szerzett. A diploma megszerzését követően Székesfehérváron a Videoton vállalat létesítményi tűzoltóparancsnokának nevezték ki.
 A főiskolai szakmai gyakorlatát a székesfehérvári tűzoltóságnál töltötte, ahol megismerte a hivatásos tűzoltóság tűzmegelőzési és tűzoltási, műszaki mentési tevékenységét. Így egyebek közt az itt szerzett tapasztalatokra alapozva 1989-ben felvételt kért a székesfehérvári tűzoltóságra, ahol 1989. április 1-jétől tűzmegelőzési előadói, majd 1989. december 1-jétől kiemelt tűzmegelőzési főelőadói beosztásba került. 1992. február 1-jével a tűzmegelőzési osztály vezetésével bízták meg. Ezt a feladatkört egészen 2007. július 1-jéig töltötte be, amikor is Székesfehérvár közgyűlése a tűzoltóság megbízott parancsnokának kérte fel.
 Molnár Erik tű. alezredes az elmúlt 18 évben mindvégig Székesfehérvár érdekében végezte hivatását. Az elmúlt hónapok - melyek során megbízott parancsnokként vezette a tűzoltóságot - valamint a vonulós állomány és közvetlen munkatársainak támogatása megerősítették abban, hogy tűzoltóparancsnokként még többet tud tenni Székesfehérvárért, a lakosság és a város tűzvédelméért. 
 
Székesfehérvár kinevezett tűzoltóparancsnoka célul tűzte ki a tűzoltóság folyamatos technikai fejlesztését. Legutóbb, októberben egy új gépjárműfecskendőre és további védőruhák beszerzésére nyújtott be pályázatot a parancsnokság. Megkezdődött a tűzoltólaktanya és a tűzoltó felszerelések átfogó karbantartása és felújítása. A közeljövőben pályázati források igénybevételével, energiatakarékossági szempontból szeretnék korszerűsíteni a laktanya fűtését, megoldani a hőszigetelést, és a vizesblokkok felújítását. Kiemelt cél még egy egységes, erős csapatszellem kialakítása a tűzoltóságon. Az elmúlt egy évben ugyanis harminc újonc érkezett a készenléti állományhoz, és az ő beilleszkedésüket, valamint folyamatos szakmai tapasztalatszerzésüket is segíteni kell, annak érdekében, hogy káreseteknél a tűzoltók ismerjék egymás képességeit, s ha hátat fordítanak egymásnak, akkor is tudják, hogy nem eshet bajuk.




Oldal küldése emailben    Oldal nyomtatása

SEGÉLYHÍVÓSZÁMOK
 
TŰZOLTÓSÁG: 105
MENTŐK: 104
RENDŐRSÉG: 107

KÉK HÍREK

KÉPGALÉRIA AJÁNLÓ

VÁROSGONDNOKSÁG

FEHÉRVÁR TV

RABOVSZKY DÓRA, TŰZOLTÓ- PSZICHOLÓGUS